Budai Ciszterci Gimnázium Tornacsarnok és Épületfelújítás
Sportközpont és Műemléképület felújítás
A Móricz Zsigmond körtér közelében található Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új, mintegy 3700 négyzetméteres, négyszintes sportközpontot kap. A mintegy 4,5 milliárd forint értékű beruházást – mely magába foglalja a gimnázium műemléképületének belső átalakítását is – a Horváth Építőmester Zrt. (HÉP) és a bicskei Possibuild Kft. konzorciuma nyerte el.
A gimnázium
A Villányi úti Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagyszabású bővítési munkálatainak két évforduló is apropót nyújt. Idén 900 éve írták alá a fenntartó ciszterci rend alapító okmányát, és éppen 90 éve, 1929-ben költözött be az 1912-ben alapított iskola a jelenleg is használt, Wälder Gyula tervezte neobarokk épületébe. A projekt tervezője az Óbuda Építész Stúdió Kft., a vezető építésztervezők pedig Peschka Alfréd és Nemes Bertalan.
Az új sportközpont befogadóképessége több mint 1400 fő lesz, illetve egy 150 fős lelátót is kap majd.
A fenntartó az elkészült tervek alapján a gimnáziumnak olyan komplex fejlesztését kívánja megvalósítani, amely a gimnázium oktatási színvonalának emelését célozza. Ennek része új oktatási terek, tantermek kialakítása, a könyvtár méltó elhelyezése, az étkezési kapacitás érdemi növelése az ebédlő áthelyezésével, valamint a mindennapi testnevelés minőségi feltételeinek megteremtése.
A gimnázium belső tereinek átalakításával az épület nyolc új tanteremmel bővül, amelyek mind a korszerű csoportbontás elvén alapuló oktatást, mind pedig a gimnázium legfiatalabb tanulóinak egy szinten történő elhelyezését lehetővé teszik.
A beruházás megoldást nyújt továbbá a szűkös ebédlői kapacitás bővítésére is, ugyanis a meglévő egyablakos kiszolgálás helyett a jövőben kétablakos kiszolgálás valósulhat meg. Ennek során a jelenlegi ebédlő a nagy tornaterem helyére költözik át, a földszinti öltözők helyére pedig a megújult konyha kerül.
A jövőben a könyvtár az első emeleti kis tornaterem és kondicionálóterem helyére kerül, kibővülve, ezzel az első emelet keleti és északi szárnya csendes tereket nyújt a könyvtárlátogatók, valamint a tantestület számára. A beruházás legérdemibb része, a sportkomplexum, ami a jelenlegi műfüves focipálya helyén kap helyet, megtartva a kültéri kézilabdapályát, amely – a sportkomplexum méretei miatt – a Villányi útig fog kiérni.
A sportkomplexum
A sportkomplexum a korszerű testnevelési irányelvek figyelembevételével – a fenntartó tudatos döntése szerint – számos olyan testnevelési és sportolási funkcióval rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a testkultúra minden diák egyéni képességeihez igazodó fejlesztését.
A külső borításán a ciszterci rend címere köszön vissza a díszbeton burkolatokon, amelyek várhatóan gondozásmentes felületet biztosítanak az épület teljes élettartama idejére.
Az épület földszintjén 180 négyzetméteres szertornafelület kerül kialakításra, amelynek része egy 7,5 méter széles és 7 méter magas falmászófelület. Továbbá ezen a szinten helyezkedik el a diák sportversenyek megrendezésére alkalmas 570 négyzetméteres kosárlabdapálya, amely természetesen két részre is osztható a kisebb csoportos testnevelésórák megtartása érdekében. A földszinten található továbbá egy 70 négyzetméteres kondicionálóterem, szertár, testnevelő tanári szoba, elsősegélynyújtó hely, valamint öltözők.
Figyelemmel arra, hogy a sportkomplexum szabadbelmagassága minden labdasportfelület tekintetében 7,5 méter, ezért a földszinti szertár, kondicionálóterem és öltözők fölött egy további szint létesül, ahol egy osztható 140 négyzetméteres testkultúraterem, valamint további öltözők kerülnek elhelyezésre.
A sportkomplexum legfelső emeletén kerül kialakításra egy 1200 négyzetméteres kézilabdapálya, amely – a jelenlegi szabadtéri kézilabdapálya méreteivel és kifutóival egyezően – alkalmas bajnoki, diákolimpiai mérkőzések megtartására, különös tekintettel arra, hogy ezen a szinten található a 150 fő befogadására alkalmas lelátó. A kézilabdapálya területe további három részre bontható automatizált függönyök segítségével.
A külső sportterületek tekintetében a gimnázium egy nagyméretű kézilabdapályával továbbá két kosárlabdapályával fog rendelkezni.
A fenntartó a beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményeként 2019. november 4-én vállalkozási szerződést kötött a nyertes ajánlatot tevő Horváth Építőmester Zrt. és Possibuild Kft. alkotta konzorciummal.
A konzorcium a vállalkozási szerződés alapján 24 hónapos kivitelezési és további 3 hónapos, a használatbavételi engedély megszerzésére vonatkozó határidővel köteles a beruházást megvalósítani.
A teljes beruházás a fentiek alapján várhatóan 2022. február hónapban fejeződik be.
PROJEKT NEVE:
Budai Ciszterci Gimnázium bővítése
MUNKAVÉGZÉS HELYE: Budapest, Villányi út 27.
KIVITELEZÉS IDŐTARTAMA:
2020.11.00. – 2022 év eleje
MEGBÍZÓ:
Ciszterci Apátság
Projekt volumen: 4,5 Mrd Forint