HEP

Alapkőletétel a Katona József Gimnázium Tornacsarnokfejlesztési projekt keretében

Új, multifunkcionális sportcsarnok épül hamarosan a Katona József Gimnázium udvarán. A 936 milliós beruházás első simításai már elkezdődtek, megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel. A fejlesztést 30 százalékos önkormányzati, illetve 70 százalékos TAO forrás teszi lehetővé.

Csütörtökön, ünnepélyes keretek között letették az alapkövet a Katona József Gimnázium udvarán. A 936 milliós beruházásnak köszönhetően a Bányai Júlia Gimnázium után a Katona diákjai és sportolói is megfelelő méretű és minőségű sportcsarnokot kapnak. Olyat, ami méltó az eddig elért eredményeikhez, és kiválóan szolgálja a jövőt is.

A résztevőket Szabó István, a Katona József Gimnázium igazgatója köszöntötte, aki beszédében visszatekintett a múltba. Elmondta, a gimnázium területén építendő sportcsarnok ötlete már 1983-ban felmerült. Olyannyira, hogy a tervek is elkészültek, azonban forráshiány miatt meghiúsult a megvalósítás.

A tornacsarnok kicsi volt, de a lelkesedés hatalmas. A Katona úgy válhatott a röplabdasport kiemelkedő fellegvárává, hogy egy szabályos nyitásra sem alkalmas teremben zajlottak az edzések. Ilyen körülmények között érték el az iskola tanulói kiváló sporteredményeiket.

Így aztán a mai alapkőletétel a régi idők nagy eredményeinek és egy új, négy évtizede vágyott fejlesztés megvalósulásának jelképévé vált. Az igazgató mindenkinek köszönetet mondott, aki közreműködött abban, hogy az általa vezetett iskolában ilyen mértékű fejlődés valósulhat meg.

– Azzal, hogy most eljutottunk egy alapkőletételhez, üzenetet hagyunk a jövőnek. De természetesen a jelennek is, hiszen – reményeink szerint a gyors kivitelezésnek köszönhetően – a jelen diákjai is élvezhetik azt. Ugyanakkor üzenetet küldünk a jövőbe is, bízva abban, hogy ez az új épület nem száz évig, de sokkal tovább fogja szolgálni a sportot, a versenysportot. Ahogy maga a gimnázium épülete is több mint százéves, még mindig ereje teljében van, és még mindig tudunk benne dolgozni, tanítani, nevelni. Ezt várjuk ettől az épülettől is, hogy hosszú időn keresztül szolgálja az iskola diákjait, tanárait, a város polgárait és sportolóit – emelte ki az igazgató.

A létesítmény 1750 négyzetméter alapterületű, 25×45 méteres lesz. Méretéből adódóan futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzéseket is lehet majd rendezni. A gimnáziumi oktatási óráin kívüli időpontokban pedig a tervek szerint sportszervezetek és a lakosság is kibérelhetik majd a csarnokot.

A Katona József Gimnázium új sportcsarnokának építési költsége 936 millió forint, ebből 656 milliót társasági adófelajánlások (TAO) tesznek majd ki, Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata pedig 280 millió forintos önerővel támogatja a kivitelezést.