fbpx

HEP – Horváth Építőmester Zrt

Jól halad a Katona Gimnázium sportcsarnokának építése

Második ütemébe lépett a Kecskeméti Katona József Gimnázium sportcsarnokának építése. A beruházás 936 millió forintból valósul meg, az építkezést 30 százalékos önkormányzati, illetve 70 százalékos TAO forrás teszi lehetővé. A sportcsarnok az élsport mellett a diáksport és szabadidősport bázisa lesz. 

Zökkenőmentesen zajlik a munka a Kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán. Épül a város új tornacsarnoka. A 936 milliós beruházás tavaly nyáron kezdődött meg, az építkezést 30 százalékos önkormányzati, illetve 70 százalékos TAO forrás teszi lehetővé. Kecskemét önkormányzata 280 millió forintos önerővel támogatja a kivitelezést. Az első ütem lezárult, a falak állnak, nyílászárók megvannak, a finommunkák következnek: a gépészet, a padlófűtés kialakítása, és a szigetelés.

– 800 négyzetméteres komplex faparketta borítású pályát fog kapni a csarnok, így több csapat sportág – különösen a futsal, a kosár, a kézilabda és természetesen a röplabda is – hasznosíthatja. Emellett az iskolát is teljes mértékben kiszolgálja a létesítmény. Rendeltetésszerűen három pályára lehet bontani a csarnokot a lehúzható függönnyel – részetezte dr. Vercz Tamás, a Score-Goal Szabadidősport Kft. ügyvezetője.

A több mint 1700 négyzetméteres bruttó alapterületű csarnokban, a meglévő négy öltöző mellett további négy is helyet kap majd. A Katona József Gimnázium jelenlegi tornaterme nehezen tudja biztosítani a 720 diák testnevelés óráit, edzéseit. Van, hogy az iskola dísztermében tartanak tornaórát. A beruházással egy 40 éves álom válik valóra. Az intézmény első tornaterem-építési igényét 1982-ben adta be.

 A jelenlegi tornatermünk négyszer, négy és félszer beleférne ebbe az új csarnokba, amit délelőtt az iskola használ, a testnevelés óráknak ad majd otthont. Délután  a röplabda edzéseket szeretnénk majd itt tartani, intézményünkben ugyanis nagy hagyománya van ennek a sportágnak. Emellett jöhetnek majd a külső felhasználók, a bérlők, az egyesületi gyerekek, akik futsaloznak, kosárlabdáznak, röplabdáznak – nyilatkozta Csáki Tibor, a gimnázium megbízott igazgatója. 

2023 tavaszára egy teljesen komplex sportcsarnokot kap az iskola és a város. A sportcsarnok az élsport mellett a diáksport és szabadidősport bázisa lesz.